A Suzuki Motor Corporation két tanulmányautó világpremierjét tartja a jövő hónapban, a 85. Genfi Autószalonon. A rendezvény 2015. március 3–4-én a sajtó, ezt követően március 5-étől 15-éig a nagyközönség számára is nyitva áll.
Az Opera és a BMW intézményi partnerséget jelentett be Magyarországon – a művészet és a kultúra elkötelezett támogatójaként
Az Opera és a BMW Group Magyarország intézményi partnerséget jelentett be február 10-én Budapesten, melyet ünnepélyes keretek között írtak alá az Operaházban.
Nagy presztízsű formatervezési díjat nyert az új Kia Sorento
Formatervei már több díjat szereztek a Kiának, ezúttal a márka szabadidőautó-kínálatának zászlóshajója nyerte el – a modell története során először – a nagy presztízsű iF Design Award-ot.
Eredetvizsgálat, műszaki vizsga és autószerviz – lehetőleg egy helyen
Az autó megvásárlásának gondolata sok emberben jó érzést idéz elő – pedig még a műszaki vizsga odébb van –, hiszen elképzeli magát az autó volánja mögött, a kényelemes ülésben és végiggondolja, milyen sok élvezetes kilométert tesz meg az újdonsült járművel.
A Škoda legyártotta a 17 milliomodik járművét
„A Škoda rendkívül jól teljesít.” – mondta Prof. Dr. h.c. Winfried Vahland, a Škoda igazgatótanácsának elnöke. „Az 1905 óta legyártott 17 millió jármű jól mutatja a márka erejét és kitartó sikerét. Csupán 1991 óta, amikor a Škoda csatlakozott a Volkswagen Csoporthoz, több mint 12 millió járművet gyártottunk.
„Best Cars 2015“: a MINI két járműkategóriában is győzedelmeskedett
A MINI, a brit prémium autógyártó kettős győzelemmel folytatta sikertörténetét az „auto, motor und sport” német autós szakmagazin ez évi olvasói szavazásán. Az év legjobb autóit díjazó „Best Cars of 2015” szavazáson a MINI két járműkategóriában is az élen végzett az import autók versenyében. Az új MINI kényelmes előnnyel diadalmaskodott…
A Nissan Leaf már negyedik éve Európa legkeresettebb elektromos autója
A 100%-ban elektromos Nissan LEAF 2014-ben megdöntötte saját előző éves eladási csúcsát: 14 658-as értékesítési darabszámával az elektromos autók robbanásszerűen fejlődő piacának több mint negyedét tudhatja magáénak.
Új technika, új dizájn: bemutatkozott a Polo R WRC második nemzedéke
Műszaki szempontból és megjelenés tekintetében is csúcsformában: A Volkswagen a wolfsburgi Autostadtban mutatta be a Polo R WRC második nemzedékét. Új autóval és új megjelenéssel célozza meg az ismételt címvédést a wolfsburgi gyári csapat az FIA Rali-világbajnokságban (World Rally Championship, WRC). A Volkswagen a Polo R WRC 2013-as debütálását követően,…
BMW modellfrissítések 2015 tavaszán
A piacon 2015 tavaszán debütáló új modellek bemutatásával párhuzamosan a BMW még tovább növeli járműpalettája változatosságát és az általuk nyújtott vezetési élményt a már jól ismert modellsorozatok újabb motorjainak és felszereltségi opcióinak premierjével. A BMW Group vadonatúj motorcsaládjából származó, BMW TwinPower Turbo technológiával dolgozó erőforrások száma még tovább javítja a…
2014-ben a Leon-nak köszönhetően 10%-kal nőttek a SEAT eladásai
2014-ben ismét növekedett a SEAT értékesítése. Tavaly 10% több, összesen 390.500 SEAT értékesítése valósult meg, így a spanyol gyártó legjobb eredményével zárta az évet 2007 óta. Az elmúlt két évben a növekedés összesen 21,7% volt, ami 70.000 darabbal több gépkocsit jelent 2012-höz képest, amikor 321.000 SEAT került piacra.