Négy országban végeztek dobogós helyen az Audi kuncsaftjai

Négy országban végeztek dobogós helyen az Audi kuncsaftjai

Az Audi Sport partner csapatai a márka modelljeivel karöltve összesen négy díjat szereztek, míg a legjobb csapatokkal mérték össze tudásukat három európai országban és az Egyesült Államokban.

Audi R8 LMS GT3

Karnyújtásnyira az élen állóktól: a Campionato Italiano GT sprint széria féltávjánál az Audi Sport Italia két csapatával komoly nyomás alatt tartja a a bajnokságban ebben a pillanatban élen álló alakulatot. Teszi ezt annak ellenére, hogy a misanói második versenyhétvége minden volt, csak éppen kifogástalan nem. A második versenyen a rajtrács második sorából indulva Lorenzo Ferrarinak és csapattársának, Riccardo Agostininek esélye volt megszerezni a dobogós helyek egyikét, de az első körben elszenvedett defekt okán Ferrari visszaesett a mezőny hátsó részébe. Egy biztonsági autós fázist és egy váratlan zivatart követően a két olasz sikerrel küzdötte fel magát az ötödik helyig. Ezzel megismételték a korábbi versenyen elért eredményüket. Az eddig szerzett 34 bajnoki pontjukkal második helyen állnak a pilóták versenyében, nyolc ponttal lemaradva az aktuális első helyezett mögött. A hét gyártó versenyében az Audi pillanatnyilag második helyen áll. Daniel Mancinelli és Vito Postiglione a misanói első versenyen a harmadik helyen hozta be a célba az Audi R8 LMS versenyautót. Viszont a második futamon egy versenytárs támadását követően nem tudták befejezni a futamot, mindent összevetve jelen pillanatban egy ponttal lemaradva követik csapattársaikat a bajnoki tabellán.

Audi R8 LMS GT4

Dobogós helyezés Albiban: a Saintéloc Racing csapata káprázatos felzárkózást prezentált a GT4 franciaországi harmadik versenyhétvégéjén Albi pályáján. Gregory Guilvert és Fabien Michal, az elmúlt három év bajnokai az első versenynek a rajtrács nyolcadik helyéről vághattak neki. Az Audi R8 LMS GT4 már a rajtnál megelőzte egy versenytársát és a kiállásig feljött egészen a negyedik helyig. Ezt követően a sorozatgyártású modellre épülő GT versenyautó még egy helyet javított, mindent összevetve Guilvert és Michal sorozatban harmadik dobogós helyezésének örülhetett.

Második hely Virginiában: Alex Welch megszerezte az év első dobogós eredményét a GT America versenysorozatban. A Virginia International Raceway versenypályán egy Audi R8 LMS GT4 modellel állt rajthoz a szezon harmadik versenyhétvégéjén. Az előzékeny pilóta mindössze 0,5 másodperc lemaradással ért célba a második 40 perces versenyen a GT4 osztály győztese mögött.

Audi RS 3 LMS (TCR)

Dobogós eredmény a nyitóhétvégén: az Audi ügyfélcsapata, a Brink Motorsport dobogós helyezésével elégedetten zárta a TCR Scandinavia túraautó bajnokság szezonnyitó történését. Tobias Brink a rajtrács második helyéről vághatott neki a második versenynek az Audi RS 3 LMS kormánya mögött. A Ljungbyhed pályán szervezett futam egész, 20 körös távja esetén tartani tudta ezt a pozíciót egészen a leintésig. Ennek betudhatóan most Oliver Söderströmmel osztozik a második helyen a pilóták versenyében. Az összesen hat állomásos sorozatból ez volt az első versenyhétvége.