„A Škoda rendkívül jól teljesít.” – mondta Prof. Dr. h.c. Winfried Vahland, a Škoda igazgatótanácsának elnöke. „Az 1905 óta legyártott 17 millió jármű jól mutatja a márka erejét és kitartó sikerét. Csupán 1991 óta, amikor a Škoda csatlakozott a Volkswagen Csoporthoz, több mint 12 millió járművet gyártottunk. Ma már határozottan kijelenthetjük, hogy a nemzetközi volumengyártók „Bajnokok Ligájába” tartozunk. Új típusai révén a Škoda tovább növekszik majd a következő években.” – tette hozzá Vahland.
A Škoda a világ egyik legrégebbi autógyártó vállalata. A vállalat 1905-ben kezdett el autót gyártani: ebben az évben építették meg a Škoda alapítói, Laurin és Klement, az első autójukat Mladá Boleslavban, egy Voiturette A típust. Azóta a vállalat 17 millió járművet gyártott a csehországi és nemzetközi üzemeiben.
A Škoda különösen azóta indult hihetetlen növekedésnek, hogy 1991-ben csatlakozott a Volkswagen Csoporthoz. Lenyűgözően gyors újjáéledésével a legendás márka egy nemzetközileg is sikeres gyártóvá vált, amely jelenleg hét típus több mint negyven modellváltozatát kínálja. A Škoda történelme során 2014-ben először lépte át a mágikus határt, egy év alatt egymillió járművet gyártott, illetve értékesített. A márka világszintű értékesítése 2014-ben új rekordot ért el 1,04 millió jármű kiszállításával.
„Ezután sem ülünk majd nyugodtan a babérjainkon, hanem tovább növeljük a tempót.” – mondta Prof. Vahland. A vállalat az elkövetkező években szeretné legalább évi másfél millióra növelni a kiszállított járművek mennyiségét. A növekedési stratégia motorja a Škoda minden idők legnagyobb típusoffenzívája. A márka típuspalettája átfogóan megújult és fontos szegmensekre is kiterjedt 2011 óta. Legfrissebb tagja az új Škoda Fabia, amely a néhány hónappal ezelőtti bevezetése óta új mércét állított fel a kisautók kategóriájában. Az új Škoda Superb pedig már idén február közepén bemutatkozik. A Škoda teljesen új fejlesztésű zászlóshajója új korszakot nyit a márka számára, és minden idők legjobb Škoda autója lesz. A piaci bevezetése idén júniusban kezdődik.
A gyártó a növekedési stratégiájával Európán kívül a nemzetközi fejlődő piacokat is célba vette. Mindenekelőtt a kínai piac játszik kulcsfontosságú szerepet ebben. Kína 2014-ben a Škoda teljes értékesítésének 27 százalékát adta, így továbbra is a gyártó legnagyobb piacának számít.
A vállalat nemzetközi törekvései a globális termelési hálózatán is visszatükröződik, amely jelentősen bővült az elmúlt években. Így jelenleg összesen 13 üzemben készülnek Škoda járművek Csehországban, Kínában, Oroszországban, Indiában, Szlovákiában, Kazahsztánban és Ukrajnában. A következő években a cseh autógyártó szeretné tovább bővíteni a gyártási kapacitását.
A Škoda AUTO termelésének főbb mérföldkövei:
› 2015. január 30.: 17 millió Škoda jármű készült el 1905 óta
› 2014. december 10.: a Škoda legyártotta az egymilliomodik járművet a 2014-es évben, és ezzel először érte el az évi egymilliós gyártási darabszámot
› 2014. március 29.: 11 millió Škoda jármű készült el a Mladá Boleslav-i üzemben
› 2013. július 9.: egymillió Škoda jármű készült el Kínában 2007 óta
› 2013. február 5.: 15 millió Škoda jármű készült el 1905 óta
› 2012. január 30.: 14 millió Škoda jármű készült el 1905 óta
› 2011. október 12.: 10 millió Škoda jármű készült el a Mladá Boleslav-i üzemben
› 2009. április 8.: 12 millió Škoda jármű készült el 1905 óta
› 2006. július 13.: 10 millió Škoda jármű készült el 1905 óta
› 1991: 5 millió Škoda jármű készült el 1905 óta
(forrás: Škoda)