Nagy presztízsű formatervezési díjat nyert az új Kia Sorento

Nagy presztízsű formatervezési díjat nyert az új Kia Sorento

Formatervei már több díjat szereztek a Kiának, ezúttal a márka szabadidőautó-kínálatának zászlóshajója nyerte el – a modell története során először – a nagy presztízsű iF Design Award-ot.

A nemzetközileg is elismert formatervezési díjat odaítélő bizottság a „Termék” kategóriában találta kiemelkedőnek a harmadik generációs Sorentót. A 2015 márciusától Európa-szerte forgalmazott modell nem csupán általános formatervével érdemelte ki az elismerést; a zsűri tagjai olyan szempontokat is figyelembe vettek, mint a modell kidolgozása, az innovatív tartalom, a környezetvédelmi hatások, vagy a biztonság.

A Sorento immár a hetedik iF Design díjas Kia. 2010 óta minden évben legalább egy győzelmet aratott itt a márka; a díjazottak között olyan modellek szerepelnek, mint a Kia Venga, a Sportage, az Optima, a Picanto, a pro_cee’d és a Soul.

KIA Sorento IF Award 2015

„Rendkívüli büszkeség számomra, hogy a Kia Sorento elnyerte ezt a kitüntetést, hiszen ezzel azt a hatalmas minőségi előrelépést ismerték el, amit a modell fejlesztése során elértünk.” – mondta Peter Schreyer, a Kia Motors Corporation és a Hyundai Motor Company elnöke és formatervezésért felelős igazgatója.

„A Kia Sorento a szabadidőautók klasszikus karakterjegyeit prémium látvánnyal és érzettel társítja. Ez utóbbi különösen jól érvényesül az utastérben. A modell a legkiválóbb minőségű formai megoldásokat kínálja, és nem mellékesen kiemelkedő az ár-érték aránya. Mindez javarészt nemzetközi formatervezői csapataink erőfeszítéseit dicséri: pontosan ezért is örülök annyira a díjnak.”

Az új Kia Sorentót a Kia koreai formatervező stábja alkotta meg Namyangban; a munkába a Frankfurtban (Németország) és Irvine-ban (Kalifornia, USA) dolgozó dizájnereket is bevonták.

Rendkívüli sokoldalúság, ultramodern megoldások és vadonatúj összkerékhajtási rendszer

Az új Kia Sorento divatos és praktikus szabadidőautó, amely kiemelkedő sokoldalúságának köszönhetően rendkívül magas használati értékkel bír. A finomabb, lendületes profil és az erősen plasztikus felületek elegáns, könnyed megjelenést kölcsönöz a modellnek. A tágas belső tér a külső formaterv diktálta vízszintes vonalakat követi, az utastérben alkalmazott, kiváló minőségű anyagok különleges hatást keltenek.

Az öt- és hétszemélyes kivitelben választható új Kia Sorento elődjénél hosszabb tengelytávú, utastere számottevően tágasabb. A csomagtartó is megnőtt, ráadásul a hosszirányban elcsúsztatható, 60/40 arányban osztottan dönthető hátsó ülésnek köszönhetően az eddigieknél is sokoldalúbban variálható. Teljes térfogata 1732 liter.

Stílusos megjelenéssel kecsegtet az új Kia ÍSorento
Stílusos megjelenéssel kecsegtet az új Kia ÍSorento

A Kia Sorento nagyteljesítményű, gazdaságos, 200 LE (147 kW) teljesítményű, 2,2 literes turbódízel motorral kerül forgalomba; az összkerékhajtású változatok a Kia új, nyomatékvektor-szabályozós Dynamax™ összkerékhajtásával futnak.

Az autó ultramodern, prémium szolgáltatásai között említést érdemel a 360 fokos, körkörös környezetfelügyeleti monitor, valamint az intelligens parkolástámogató rendszer amely nagymértékben leegyszerűsíti a manőverezést és a parkolást. A vásárlók a legmodernebb biztonsági rendszerekkel is felszerelhetik a Sorentót, a sávelhagyásra figyelmeztető elektronikától a hátsó keresztirányú forgalmat felügyelő funkcióig; a közúti jelzőtáblákat felismerő szolgáltatástól a távolságtartós tempomatig.

Az iF formatervezési termékdíj

1953-as bevezetése óta az évente megrendezett iF termékdizájn díj a világ egyik legjelentősebb formatervezési elismerése. A díj gyökerei a hannoveri vásár által kezdeményezett „Formgerechte Industrie¬erzeugnisse” (kiváló ipari formatervezés) kiállításokig nyúlnak vissza; mára az iF a világ egyik legnagyobb jelentőségű formatervezési megmérettetése.

Az iF Design Award öt különböző területen kerül átadásra. 2015-ben 53 országból összesen 4783 pályázat érkezett a programra. Az új Kia Sorento az „Automobil/Jármű/Kerékpár” kategóriában kapott díjat.

A 2015. évi iF Design Awards hivatalos átadó ünnepségére 2015. február 27-én kerül sor, a „Müncheni kreatív üzleti hét” keretében. A győztes pályamunkák egy részét bemutatják az iF design formatervezési kiállításán, amelynek a hamburgi HafenCity ad otthont. Ezen kívül a győztesek névsora megtekinthető az www.ifdesign.de weboldalon, és az iF Design okostelefonos alkalmazáson keresztül is.About Kia Motors Europe

Kia Motors Europe is the European sales, marketing and service arm of the Kia Motors Corporation. With its headquarters in Frankfurt, Germany, it covers 30 markets in Europe.

(forrás: Kia)